Valaminek maradnia kell

Valaminek maradnia kell

A gazdaság alapkövei közé tartozik a megtakarítás, amely sokat elmond egy társadalom fejlettségéről. A szlovákiai adatok ezen a téren nem túl rózsásak, merem ezt írni azért, mert ugyan a bankokban őrzött források azért nem hiányoznak, de nagyon széles az a közösség, amely sajnos nem tud spórolni havi bevételeiből.

Pedig lehet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen küldetésnek tűnik a bérek hazai szintje mellett, de az előzőekben már rávilágítottam arra, mit is kell tennünk annak érdekében, hogy bevételeink helyzetét világosan lássuk. Amikor már kész a mérleg, akkor látni fogjuk, miből is gazdálkodhatunk. Az volna a jó, ha havi anyagi forrásaink legalább öt százalékát félre tudnánk tenni, tartalékalapot készíteni belőle. A helyzet ugyanis olyan, hogy rendszertelenül felmerülnek olyan kiadások, amelyekkel nem tudunk számolni. Legyen az valamilyen háztartási gép meghibásodása, munkanélküliség esetleg betegség. Éppen ilyenkor kap különösen fontos szerepet a tartalékalapunk, amelyet folyamatosan gyűjthetünk.

Ennek gyarapodása érdekében át kell néznünk a kiadási táblázatunkat, s amennyiben látjuk a felesleges tételeket, azokat elhagyva a pénz ide kerülhet. Teljesen egyértelmű, hogy mindezen átcsoportosítása nem lesz kedvező hatással egónkra, mert le kell adnunk igényeinkből, de enélkül nem juthatunk előbbre a szűkös idők esetén. Azoknak, akiknek pedig havonta egyébként is marad bizonyos „felesleges” pénzmennyiség, ajánlott éppen ilyen tartalékként felhalmozni ezeket, ilyen esetben akár bizonyos pénzpiaci megoldások is szóba jönnek.

A legfontosabb viszont az, hogy lássuk tisztán a képet. Ez a szükséges feltétele annak, hogy a megtakarítás elkezdődhessen. A források ezen fajtájának hiánya ugyanis könnyen vethet minket a bizonytalanságok közé, amikor is a pénzpiac kiszolgáltatottjaivá válunk.

Rajkovics Péter

Tags: ,