Kevesebből Európában

Kevesebből Európában

Tudjuk, hogy kevés, ami havonta a számlára vagy a zsebbe jön. Előfordul az is, hogy az esetleg olyan jövedelem, amelyet az adóhatóság nem lát, hiszen Szlovákiában néhány évvel ezelőtt jónéhány lépést tettek azért, hogy a fekete- és szürkegazdaság hatalmasra duzzadjon, most pedig a kisvállalkozói közeg is teljesen leépül a kormány intézkedéseinek köszönhetően.

Mindezek fényében nem is csodálkozunk, ha a hírekből kiderül, 43 százalékkal kevesebb pénzből él egy átlagos polgár Szlovákiában, mint más európai országban. Ez azt jelenti, hogy ilyen mértékben gyengébb a vásárlóerőnk, tehát az európai átlagnál ennyivel kevesebbet tudunk megvásárolni a jövedelmünkből. Az országok listáján a 23. helyet foglaljuk el, s ugyan messze vagyunk Liechtensteintől és Svájctól, a ranglista éllovasaitól, de az kis örömmel tölthet el bennünket, hogy ezen a téren jobban állunk, mint szomszédaink, kivéve az osztrákokat.

A statisztikát persze most is Pozsony torzítja el, ahogy teszi azt a Dunaszerdahelyi járás munkanélküliségi adataival is. Más kérdés, hogy vajon az adatokat vizsgálók elemzésükbe mennyire veszik figyelembe, hogy hiába talál egy nyárasdi vagy nagyudvarnoki polgár állást Pozsonyban, naponta ennek következtében mennyi időt veszít el. Olyan perceket, amelyet családjával tölthetne vagy csak kikapcsolódhatna, azt tehetné, ami feltölti.

A gépezet nem áll le, de azt is tudjuk, az anyagiakon túl vannak olyan értékek, amelyekért néha túl magas árat fizetünk, még ha eurókat is keresünk közben. Ne feledjük ezt, mert a pénzvilág csak úgy működik, ha vannak benne emberi lények. Maradjunk hát emberek, mert a kevésből gazdálkodva is kihozható több mint az európai átlag üres fogalma.

Rajkovics Péter